Jeszenszky Géza: „A tékozló fiút az apja mindig visszavárja öleléssel”
A volt külügyminisztert meg is hívta a Karmelitába a miniszterelnök, de eddig nem ültek le beszélgetni.
A volt külügyminisztert meg is hívta a Karmelitába a miniszterelnök, de eddig nem ültek le beszélgetni.
Jeszenszky Géza elfogadja Orbán Viktor meghívását a Karmelitába, mert van mondanivalója a számára. A fiáról azt mondta, úgy sejti, valami vallási és politikai fanatizmus áldozata.
A miniszterelnök azt írta, őszintén megdöbbentette, amin az utóbbi hetekben a feleségével együtt keresztül kellett menniük.
Kézdi-Schlachta László bátorságát oklevéllel ismerte el a polgármester.
A megtámadott Jeszenszky Géza fia úgy véli, hogy a rossz erők „imádják kihasználni”, amikor olyan dolgokat teszünk, amelyek nem összeegyeztethetők az isteni természetünkkel.
Hetekig benn kell maradnia a kórházban a volt külügyminiszternek.
A Sátán szolgálatával vádolni valakit, akivel közéleti vitánk van, súlyos tünet: a politikai fundamentalizmusba oltott szektás vallásosság nyilvánul meg így.
A volt külügyminisztert és feleségét a múlt héten támadta meg egy férfi kalapáccsal.
A volt külügyminiszter arról is beszélt egy interjúban, hogy nem számít fia bocsánatkérésére.
A rendőrség előre kitervelt, több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérletével gyanúsítja az elfogott támadót.
Az influenszer-humorista megszólalt DJ Jeszy sátánozós publicisztikája kapcsán, egyszerre kritizálva a Pesti Srácok újságíróját, a médiumot és a fideszes kemény magot is.
Jeszenszky Géza a kórházból nyilatkozott nem sokkal azután, hogy rátámadtak az utcán. Reagált arra is, hogy a fia szerint „évek óta a Sátánt szolgálja”.
A pincér elmondta: amikor a menekülő támadó után eredt, a volt miniszter vérző fejjel is vele tartott egy darabig.
Jövő héten már előadást tartana a kalapácsos támadásban súlyosan megsérült egykori külügyminiszter.
Már a családot is felülírja a szektás propaganda? – kérdezi nyilvánosan a Momentum korábbi elnöke a NER-hez közeli celebtől. Ahogy megírtuk, Jeszenszky Géza fia az apjára kalapáccsal támadó férfi tettét azzal magyarázta, hogy a volt külügyminiszter évek óta a sátánt szolgálja.
Hosszú cikkben fejtegeti a NER-celeb Jeszenszky Zsolt – ismert nevén DJ Jeszy –, hogy miért támadta meg édesapját kalapáccsal egy férfi. Orbán Viktor dicséretétől indulva a démoni erőket szolgáló Magyar Péteren át eljut oda, hogy Isten (újabb) figyelmeztetést küldött Jeszenszky Géza volt külügyminiszternek. A politikai indokot kizárja, hiszen súlyosan megsérült apja már „nem tényező”, egyben azt javasolja neki nyilvánosan, hogy ne rohangáljon „kiscserkészként”, hanem nyugodjon le.
Az ügyészség szerint fennáll a támadónál a szökés és az újabb bűncselekmény elkövetésének esélye.
A 70 éves férfi magával is végezni akart.
A volt külügyminiszterre és feleségére otthonuk előtt, a kapualjban támadtak rá. Csak egy közeli étterem pincérének köszönhető, hogy az elkövető menekülni kényszerült, őt végül a Fővám téren fogták el.
A volt külügyminiszter szerint nem Rogánnak, hanem a kormánynak és Orbánnak címezték a tiltást, amit még Trump alatt vetettek fel először. Meglátása szerint a magyar külpolitika iránya már megváltoztathatatlan ezzel a kormánnyal, és Trumpnál csak az a biztos, hogy kiszámíthatatlan.